Azt mondják, ahogy idősödünk, egyre többet gondolunk a szüleinkre, gyerekkorunkra, régi kedves emberekre, eseményekre. Én már abban a korban vagyok, hogy nagyon át tudom érezni ennek a mondásnak az igazát. Annál is inkább, mert nekem az volt a sorsom, hogy ne a szülőfalumban éljem le az életemet. 

Ha Kismaroson sétálok, mindig felidéződnek bennem a gyerekkori emlékek. Bár sok minden megváltozott már, én mindig a régi Kismarosra emlékezem. A fényképeket, amiket az utóbbi években készítettem, csak magamnak szántam. Biztosan sokkal szebbeket tudna csinálni egy profi fotós, de nekem nagyon kedvesek. Minden kockához köt valami szívet melengető emlék. A régi szőlőnktől kezdve a temetőig, ahová kiskorunkban még nem fájó szívvel, hanem a gyertyagyújtogatás izgalma miatt mentünk halottak napján. A gólyafészek felidézi bennem, hányszor láttuk hazafelé repülni a gólyát a rétről a házunk felett Ezeken a réteken akkor még nem álltak nyaralók. Ide jártunk sóskát szedni, és a kiöntések felmelegedett vizében pancsolni. Vagy a templom! Hány szép ünnepen voltunk ott együtt, énekeltük a szebbnél-szebb énekeket, szórtuk a virágszirmokat kis kosarunkból Úrnapján, vagy csodáltuk meg a Jézuskát a betlehemi jászolban. Még hallom a gyönyörű hangokat a kórusról, ahol aztán később én is énekeltem édesanyámmal…..

Legfrissebb bejegyzések

Meghívó közmeghallgatásra

Krebszné Tamara 2023.11.08. 13:47

Sok szeretettel meghívjuk Önöket következő közmeghallgatásunkra!

Újra sütő-főző klub

Erdővölgyiné Zachinger Melitta 2023.11.08. 13:42

Ismét sváb főzö klub volt,ahol toros káposztát főztünk kelt gombóccal.

Rézi-nap 2023

Fridrik Klaudia 2023.11.08. 13:37

Minden évben, Teréz nap környékén összegyűlik kis falunk apraja-nagyja, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, a művelődési ház, a Sváb Emlékezet Centrum, a Kis Morgó Óvoda és a Vilcsek Gyula Általános Iskola közreműködésével Rézi napot ünnepeljen. Az idei már sorrendben a hatodik volt, s ismét rengeteg élménnyel gazdagodhatott, aki betért a művelődési házba szombaton 10-14 óra között.