Marus Hagyományőrző Tánccsoport szakmai támogatása

Krebszné Gábor Tamara | 2022.07.29. 10:26

Szakmai beszámoló

Pályázati azonosító: CSSP-E-NEPTANC-MO-2019-0197

A Marus Hagyományőrző Tánccsoport Egyesület azért nyújtott be még 2019-ben pályázatot, hogy működését és fennmaradását kicsit megtámogassa. 22 év alatt igencsak lecserélődött a tánccsoport tagösszetétele, ezért ugyan hatalmas táncos repertoárral rendelkezünk, szeretnénk a régiek gyakorlásán túl újakat is tanulni, frissíteni kicsit a csoport életét. Ezért volt szükséges, hogy magyar-sváb táncokatót fogadjunk.

Továbbá szükséges volt autentikus férfi viseletek beszerzése, hiszen minden évben szinte minden hétvégéje be van táblázva az egyesületnek, annyi fellépést vállalunk, de a fiúk megjelenésén volt még mit csiszolni.

A tánccsoportunk évek óta jó kapcsolatot ápol Winhardtné Szeltner Ildikóval, azonban a távolság és a csoport anyagi helyzete miatt csak pályázati támogatásokból tudjuk elhívni hozzánk oktatni.

A pályázatban jóváhagyott összeg értelmében 4 alkalommal tartott nekünk órát. 1 alkalom 6 órát ölelt fel. Ez az idő elég volt arra, hogy a következő sváb táncok alapjait elsajátítsuk és belőlük egy koreográfia kezdjen kialakulni. Az alkalmakon megismert táncok a következők voltak:

walzer és schnellpolka és a hétlépéses polka, valamint a vecsési korográfia.

A 4 alkalomból háromszor Ildikó jött el hozzánk, 1 alkalommal pedig a tánccsoport hozzá látogatott el különbusszal. Hiszen szerettük volna az ottani tánccsoportot is megismerni, az ő munkájukba is bekapcsolódni.

A pályázat keretében 2 alkalommal olyan helyekre látogattunk el busszal, ahol sváb rendezvényeket tartottak és előzene kíséretében táncoktatást is szerveztek. Hiszem hiába a legjobb oktató, mégis csak élő népzenére lehet a legjobban táncolni. Ezen alkalmak remek lehetőségeket biztosítottak új lépések megismerésére, valamint a sváb közösségi érzés elmélyítésére.

Így utaztunk el 2022. június 4-én Ikladra, ahol a szigetszetnmártoni Lohr Kapelle zenélt és tartott táncoktatást is. Majd 2022. június 26-án Óbudára mentünk, ahol az Óbudai Sváb búcsún vettünk részt mint fellépők, majd a műsort követő táncházon ismerkedhettünk meg a Budapest környéki sváb tánclépésekkel is.

A pályázatból lehetőségünk adódott hogy 10 db férfi nemzetiségi viseletet vásároljunk, így 10 db férfi kantáros bőrnadrágot vásároltunk, amely a „tipikus” sváb viselet része és amely jól reprezentálja a csoport identitását. A fiúk az Óbudai rendezvényen már ebben az új nadrágban tudtak fellépni.

 Köszönjük a támogatást a Csoóri Sándor Alapnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának!