Rézi-nap 2023

Fridrik Klaudia | 2023.11.08. 13:37

Na de kezdjük a legelején, vajon ki is az a Rézi?

Íme a története, röviden:

2016-ban az NNÖK a Kossuth út 22. elé ivókutat állíttatott, mely a hasznos funkciója mellett emléket állít a sváb ősöknek.

A Tóth Dávid által készített bronz kislányfigura ölében az ulmi skatulya látható, a hordó, amin ül, a betelepülők szőlőtermesztésére utal, s a talapzat madeira mintázata a sváb kézimunka egyik jellemző motívuma.

A szobor felállítása után a lakosság körében kiírt pályázat szerint szavazatokat lehetett leadni, mi legyen a kislány neve. Ennek eredménye lett Teréz, vagyis ahogyan a köznyelvben hívjuk, Rézi.

Azóta is, minden évben, Teréz nap környékén összegyűlik kis falunk apraja-nagyja, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében, a művelődési ház, a Sváb Emlékezet Centrum, a Kis Morgó Óvoda és a Vilcsek Gyula Általános Iskola közreműködésével Rézi napot ünnepeljen.

Az idei már sorrendben a hatodik volt, s ismét rengeteg élménnyel gazdagodhatott, aki betért a művelődési házba szombaton 10-14 óra között.

Az esemény a kútnál Buzásiné Delacasse Ivett beszédével a hetedikesek szavalatával indult, ezután a nagyteremben az óvodások és az iskolások fellépése következett. Átadták az erre az alkalomra kiírt rajzpályázat alsós kategóriájának díjait is, majd a Maszk Bábszínház előadásában a Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című előadást nézhették meg kicsik és nagyok egyaránt.

A kisteremben mindeközben terepasztal, és társasjátékok várták az érdeklődőket, valamint a helytörténeti vetélkedőhöz szükséges kvízeket is itt lehetett átvenni.

Az udvaron a Virgonckodó népi játszóház fa játékait próbálhatták ki a gyerekek, kukoricát morzsolhattak, gyertyát készíthettek, és Kiss Ráhel segítségével a agyagozás és korongozás rejtelmeiben is elmerülhettek.

Az alsó udvaron íjászkodni lehetett, valamint a frissen elkészült, és sok év után újra leműszakiztatott tűzoltó IFA is kipróbálásra került a Kismarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából.

Mindeközben a konyhában is nagy volt a sürgés-forgás, hogy ebéd tájékára elkészüljenek a frissen kisült lángosok.

Délben újabb díjátadók következtek: a felsős rajzverseny eredményének kihirdetése után megtudhattuk azt is, ki ismeri legjobban Kismaros történetét, és nevezetességeit.

Hálás köszönettel tartozunk, mindenkinek , aki a Rézi Nap rendezvényét támogatta!

Engedjék meg , hogy felsoroljuk Őket:

- Zsűritagoknak köszönjük, hogy több éve zsűrizik a gyerekek munkáját

Wiedermann Katalin- főiskolai tanár

Alpáriné Árkosi Katalin-óvónő

Laufer Tamás- Szokolyai Ált. iskolai tanár

Köszönet az iskola csapatának:

-dr. Törőcsikné Kardos Emőke igazgató asszony,

-Horváth Kata- tanárnő

-Kontreczki Anikó-tanárnő

-Galbavi Péter -tanár

Köszönet az óvoda csapatának:

-Ritzl Erika -igazgató nőnek a sok lángos bedagasztásáért

-Sümeginé Lukács Erika-gyertyamártogatás

-Kemenczi Sára-tánc betanítása, babakészítés

-Dunai- Hartmann Anna-babakészítés

A finom lángosok sütéséért pedig köszönet: Mester Béláné-Gizi néninek, Zachinger Katalinnak.

Ezeknek az embereknek hálás köszönet, hogy évről évre segítik a Német Nemzetiségi Önkormányzat munkáját, segítenek visszavezetni gyermekeinket a gyökereikhez.

Köszönjük a Múzeum képviselőinek segítségét is a honismereti sétához, mind az előkészületekben, mind a lebonyolításban. Köszönjük:

Végvári Györgyi, Néder Sarolta, Györei Piroska, Györei Kata, Hertai Katinka!

Köszönet még Lázárné Less Katinak a süteményért, Lessné Greff Aranka és Kenderes Margó néninek, akik mindenhol segítettek, ahol szükséges volt.

A honismereti sétát a Kenderes Család nyerte. Az iskolai indulók közül, pedig egy lánycsapat aratott nyereséget, melynek tagjai: Szever Mia, Kriston Zsuzsi, Kurali Zille voltak. Mind a két csoport értékes ajándékot vihetett haza. Gratulálunk!!!

Természetesen a szereplőknek is nagy köszönet, hogy elfogadták a meghívást és eljöttek rendezvényünkre!