Hősök napi megemlékezés

Stanley | 2011.05.18. 09:00
Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország.

A hősök emlékünnepének eredete egy 1917-es törvényre vezethető vissza. Akkor mondták ki először, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyelet teljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni". Másfél évvel az első világháború kitörése után felmerült a szervezett formában történő tisztelgés, akkor, amikor egyre sűrűbben érkeztek haza a hősi halálról, eltűnésről szóló értesítések. Azt is kezdeményezték, hogy minden település kőemléket állítson, az elesettek nevével. Az 1917-es VIII. törvény írta elő: őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község, város, anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a hazáért életüket áldozták fel.

1924-ben már a „Hősök emlékünnepé"-ről rendelkezett törvény. Ebben írták elő, hogy a háború hősi halottjairól szervezetten kell megemlékezni május utolsó vasárnapján.” A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövendő nemzedékek hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját, mint nemzeti ünnepnapot, mint a Hősök emlékünnepét, a magyar nemzet mindenkori hősi halottainak szenteli." A törvény tehát nemzeti ünnepként határozta meg a hősök emlékünnepét.


Kismaros népét sem kerülték el a háborúk. Az első világháborúban a férfiak vesztek el, de a második világháború nem tett a nemek között különbséget. Háborús területté vált Kismaros, és a falu népe ugyanúgy sodródott a történelem áradásában, mint Európa más népei, de ennek a háborúnak civil áldozatai is voltak. Idegen eszmerendszerek hordozói ellenségnek minősítették a vétlen nemzetiségeket. Ennek az égbekiáltó bűnnek estek áldozatul ifjúságuk virágját bontó fiatalok, és családapák is Kismaroson. Méltatlan sorsra vetették és pusztították őket értelmetlenül. Nevüket márványtábla őrzi a volt Paál ház előtt.   A katonaként szolgálók és az elhurcoltak közül sem tért vissza mindenki.

A háborúkban elesetteket és az elhurcoltakat jeltelen sírok rejtik távol a hazától, távol szeretett szülőfalujuktól, családjuktól. Nem vihetünk virágot sírjaikra, nem gyújthatunk rajta gyertyát, csak itt a templomkertben róhatjuk le kegyeletünket. Őrzi nevüket ez a két tábla, őrzi őket a még élő családtagok emlékezete. A sebek nehezen gyógyulnak még ennyi év távlatában is. Hajtsuk meg fejünket és adózzunk tisztelettel emléküknek. Bárhol is vannak, eltemetve kérjük, a jó Istent adjon nekik örök nyugodalmat, nyugodjanak békességben!