Riener Rezső díj Nyomtatás
Írta: Stanley   
2014. Június 23. hétfő, 09:29

                                    Riener Rezső díj


Idén először kerül sor az iskolában, a Német Nemzetiségi Önkormányzat által alapított Riener Rezső díj átadására.

Ezután minden évben emléklappal és könyvajándékkal jutalmazzuk azokat a tanulókat, akik a német nemzetiség nyelvoktatásban szorgalmukkal, jó tanulmányi eredményükkel kiérdemelték ezt.

Miért neveztük el a díjat Riener Rezsőről?

Az óbudai, sváb származású fiatal kántortanító az 1920-as évek elején költözött Kismarosra. Nemzedékeket tanított. Embersége, türelme, a gyerekekhez és a hivatáshoz való alázata példaértékű lehet. Rendkívüli muzikalitása megszerettette a zenét, az éneklést gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt, hiszen templomkórust is vezetett. Amatőr színházi előadásainak rendezései felejthetetlenek. A gyakori kirándulások alkalmával a természet szeretetére nevelt.

 

Lámpást adott kezébe az Úr”.......és ő hosszú évtizedeken keresztül alakította, formálta a falu gyermek és felnőtt közösségét.

Emlékét megőrizendő született a Riener Rezső díj.

Az idei díjazott gyermekek:

2.osztályból: Burgermeister Barnabás

                     Tasnádi Anna

3.osztályból: Kékesi Kata

                     Császár Lili Csenge

Gratulálunk a gyerekeknek, tanuljanak tovább is szorgalmasan, forgassák az ajándékba kapott könyveket!

Yvett néninek köszönjük az egész évi fáradozását, a tőle kapott segítséget. Izabellának köszönet a tánc betanításáért.

A kedves pedagógusoknak és minden gyereknek élményekkel teli nyári pihenést kívánunk!


                                           A Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai:

                                                           

                                              Erdővölgyiné Zachinger Melitta

                                              Horváthné Rapolder Ágnes

                                              Less Rudolf

                                              Andresz Györgyné