A „málenkíj robot” áldozataira emlékezünk Nyomtatás
Írta: Stanley   
2014. Január 07. kedd, 22:17

Kismarosról 1945.január.2­án és 5­én, 85 embert hajtottak el, fiatalokat, időseket, nőket, férfiakat. 

Erről minden évben  megemlékezünk, német misével, koszorúzással.

2014.január.12­én  a  11  órai szentmisén  Zebegény,  Nagymaros  településekkel  közösen    hajtunk

fejet az áldozatok, és túlélők előtt.

 

Idézet  Varga  Orsolya:  Napló  1945  című  könyvéből, melyben  összerendezte  a  kismarosi  túlélők

emlékeit:

 

„A  szovjet  megszállás  alatt  álló  országokban  a  háborús  bűnösség  fogalma  parttalanná  vált.

Kollektív  büntetést  alkalmaztak  ellenségeikkel  szemben.  A  térség  minden  országából  százezer

számra hurcolták a Szovjetunióban végzendő kényszermunkára a munkaképes férfiakat és nőket.

1945. január.2­án, Kismaroson összeszedték a férfiakat és nőket. Voltak köztük 16 éves lányok és

fiúk is,  és  nős  emberek,  akiknek  családjuk  volt. Fegyveres  kozákok  elhajtották  az  összegyűjtött

embereket  gyalog  Katalinpusztáig,  az  ottani  iskoláig,  másnap  gyalog  Kál­Kápolnáig.  Ott  egy

gettóba  zárták  őket  együtt  a  zebegényi,  nagymarosi sorstársaikkal.  A  következő  két  napban  az

ottani  lakosoktól  kaptak  enni.  Aztán  bevagonírozták  őket,40­en  voltak  egy  vagonban,  lyukat

vágtak az aljára az volt a WC.

Olyan hideg volt a vagonban, hogy a magukkal vitt víz befagyott. Néha kinyitották a vagonajtót és

füstölt nyers birkát dobtak nekik.14 nap alatt csak az otthoni száraz kenyeret ették, a birkához nem

nyúltak.14  nap  múlva  megérkeztek  Sztalinóba  (ma  Donyeck),  majd  tovább  vitték  őket

Makajevkába, ahol a sztalinói szénmedence található.

A lágerben nyers deszkából készült fapriccsek voltak.

Étel: reggel üres káposztaleves, üres víz pár káposztalevéllel és 1 kanál főtt burizs, ez három éven

keresztül.

Néha  este  kis  halakat,  amiket  nem  beleztek  ki,  lesózták  abból  adtak  egy­egy  marékra  valót,

szomjasak voltak rá, de víz sem volt elég.

Normára  dolgoztak,  ez szerint járt  az  élelem. Aki szénbányában  volt  kapott  2  kg  kenyeret,  ami

olyan fekete és nehéz volt, mint a sár. Nyáron loptak a krumpliból és megsütötték. Kétszázheten

voltak egy barakkban, egy kályhán tudták ezt megcsinálni, el lehet képzelni!

Tífuszjárvány tizedelt. Télen a mínusz 30 fokban hó kockák közé tették a halottakat, csak tavasszal

tudták őket eltemetni.

Olyan  soványra  fogytak,  úgy  néztek  ki,  mint  a  száz  éves  öregemberek,  gyötörte  őket  a

honvágy………….”

 

Nem tudjuk elképzelni a sok borzalmat amiben részük volt, és bár az idő gyógyítgatja a sebeket, de

begyógyulni soha nem fognak Megbocsátani lehet a velük szemben elkövetett bűnt, de elfelejteni

nem, ez a még túlélőkkel való beszélgetés során többször elhangzik.

 

Befejezésül álljon itt egy levél, egy távoli üzenet a messzi múltból, a messzi Oroszországból!

 

 

                                          Drága jó Anyám Kedves Húgom!

 

Ma vasárnap van január 5­e kint esik a hó már négy napja erős hideg van minusz20­30 fok fölött

de nekünk mégis kint kell dolgozni, borzadva gondolok a holnapra vajon meddig fog ez még

tartani hiszen két év elég lenne ebből a nyomorúságból. Itt nagyon rossz helyzet van az élelem

borzasztó drága fizetést nem kapunk annyit ami a konyhára kell nincs ezeknek semmijük és mégis

itt tartják az embereket.

Kedves Mami elmúlott a második karácsony is messze távol a szülői háztól, könnyes szemmel

gyujtottuk meg a gyertyákat a karácsonyfán elénekeltül a Stille Nachtot és így próbáltuk felidézni

a múltat, hogy milyen nehéz volt számunkra ez az este azt talán írnom se kell, ezen a szent napon

is dolgoztunk, tudom drága jó anyám a te számodra is mit jelent egy ilyen nap. mennyi sóhaj

mennyi fohász száll az ég felé hogy a mi szenvedésünk már egyszer véget érjen minden bizalmunk

a jó Istenben van ő nem hadja el a benne bízókat.

Édes jó Anyám én hála Istennek egészséges vagyok amit nektek is szívből kívánok a Pista bácsival

vagyok még mindig együtt és a Néder Manci is itt van sokan vannak még itt kismarosiak a

közelben ezekkel is gyakran találkozom. Ezt a pár sort egy orosz katonával küldöm talán sikerül

eljuttatni hozzátok a betegekkel is küldtem levelet és fényképet nem tudom meg­e kaptátok mert

hallottuk hírét, hogy kikutatták őket de mindenesetre többet tudtok rólunk mint mi rólatok drága jó

Anyám de nagyon örülnék egy pár sornak ha lehet kisérletezzétek meg mindenféleképpen és

írjatok egy pár sort nagyon nehéz napokat élünk ezek barmok módjára tartják a népet otthon el se

tudjátok képzelni hogy így is lehet élni. Nagyon kérlek benneteket imádkozzatok sokat értem,

hogy a jóságos Jézus szüntesse meg számunkra ezt a megpróbáltatást és mielöbb vezéreljen vissza

közétek

A jó Isten áldjon és óvjon meg benneteket minden bajtól sok szeretettel csókollak mindkettőtöket

 

                                                                         lányotok:…........     

A vőlegényemet minden kedves rokonomat sokszor csókoltatok

 

Sztalino 1947.január 5

 

Kár, hogy a számítógép nem adja vissza az elsárgult lapok, a halvány ceruza színét, az ilyen

körülmények között írt szakadozott levélke gyöngybetűit. De visszaadja a vallásos fiatal lélek

gyötrődését, hitét, az édesanya iránti mély szeretetét, tiszteletét, a gyönyörű kifejezésmódot, a

választékos magyar szavakkal leírt szenvedést. Egy kismarosi fiatal teremtés kálváriáját.................