eco farming logo

Nagymaros PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Stanley   
2011. Június 07. kedd, 14:41
„Néha úgy elfogytunk, magunk sem találtuk magunkat.
Néha a magyar is idegen volt,
Néha az idegenből lett a legjobb magyar”

(Babits Mihály)

„Nagymarosi Dunai Svábok Közössége” civil szervezet
bemutatkozása:

Bizonyára már ismert Önök előtt, hogy 2006, május 26-án
22 fővel megalakult városunkban „Nagymarosi Dunai Svábok
Közössége” elnevezésű önszerveződő csoport.
Cél: a sváb identitás megtartása, a sváb kultúra felelevenítése,
múltunk megtartása, jövőnk tervezése.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy városunk lakosságának
megközelítőleg 60 %-a sváb származású, szüleik, nagyszüleik
által. A történelmi források szerint az 1700 évekre vezethető
vissza a Mainz-ból betelepített sváb lakosság ittléte, akik
szorgalmukkal felvirágoztatták többek között a szőlő
és gyümölcstermesztést. 1772-ben nagy építkezések,
beruházások kezdődtek, ekkor épült Nagymaros központja,
újra boltozták a templomot, kálváriát és református
templomot, továbbá serfőző és vámszedő házat építettek.
A kereskedelem fellendült, és a kereskedelmi ellátás már
1945 előtt városi színvonalúvá vált. Kofahajók szállították
Budapestre, Bécsbe a szőlőt és barackot, egyúttal híres és
kedvelt nyaralóhellyé téve a települést.
A II.világháború végén a kollektív büntetés egyik formájaként
1946.január 4-én életbe lépett a kitelepítésről szóló
végrehajtási rendelet, melyet Nagymaroson is érvényesítettek.
Családok élete tört ketté, a tragikus sors városunk szinte
minden családját valamilyen szinten érintette.
Embertől otthonát, környezetét, faluját, házát, földjét,

kenyerét emberségesen elvenni nem lehet, és nem is lehetett!!!
Sok család életét törte ketté a 1946-47 évben történt
kitelepítés, örök nyomot hagyva az emberek lelkében,
életvitelében (Lásd :a Közösségünk által 2006 aug.27-én a
Mainzi utcában lévő emléktáblát a kitelepítettek emlékére).
Azonban, ahogy múlt az idő, törekvésünk eredményt hozott.
Az emlékeket leküzdve a lakosság köréből már nyíltan
is felvállalták nemzetiségi hovatartozásukat. Így 56 fő
kinyilatkoztatásával 2010. október 18-án törvényes kereteken
belül megalakult a Donauschwäbische Selbstverwaltung in
Grossmarosch – Dunai Svábok Önkormányzata Nagymaros
elnevezéssel Önkormányzatunk.
S bár nem a szomorú emlékek felelevenítése a cél,
fontos, hogy tudjunk és merjünk a megpróbáltatásokról,
meghurcoltatásokról beszélni - azonban még fontosabb, hogy
közösségünk által mindenki megismerje az itt élők kedves,
vidám, vendégszerető tulajdonságait, melyet helyi nemzetiségi
rendezvények soraival is bizonyítani szeretnénk.
Várunk tehát mindenkit,- svábot és nem svábot - akik
szeretnének a sváb nemzetiségi kultúra és a hagyományok
megtartásában részt venni.

Ivor Andrásné
Dunai Svábok Önkormányzatának
elnöke
 



Támogatja a Joomla!. Designed by: lonex.com .com registration Valid XHTML and CSS.